Cikk Az első Suholó néptánc és kézműves táborról
megjelent a TANKERHÍR 5. évfolyam 12. számában 2017. szeptember 17-én

 Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium adott otthont augusztus végén a Suholó néptánc- és kézműves tábornak.

Programokban gazdag, vidám hét volt ez mind a diákoknak, mind nekünk tanítóiknak és középiskolás segítőknek. A gyerekek sok mindenben kipróbálhatták magukat, rengeteg új élményben volt részük, ahogy egyikük megfogalmazta, nem volt idejük unatkozni. Mi pedig örömmel segítettük őket, élveztük a kötetlen együttlétet, a játszva tanítás felemelő élményét.

Délelőttönként a tánc volt középpontban. A Felső-Tisza-vidék táncanyagának, a verbunknak és a csárdásnak az alapjait sajátíthatták el a gyerekek. Az idő hamar elrepült a vicces gyakorlatok, népdalok, népi játékok és játékos gyakorlatok segítségével. Majd míg a fiúk csapásoltak, a lányok párválasztó körjátékban gyakorolhatták a frissen tanult lépéseket.

Délután a kézműves foglalkozásokon komoly odafigyelést és türelmet igénylő foglalatosságokat próbálhattak ki: övet szőttek, nemezeltek, kalárist fűztek, ostort fontak, kendőt festettek.

Nagy sikere volt a Honfoglaló szellemi vetélkedő sorozatnak, a reggeli beszélgető köröknek, az ebéd utáni népmeseolvasásnak is. Péntek délután a közeli Szilas park árnyas fái alatt hatalmas méta- és számháború csatával zártuk a tábort.

Mindenben lelkesen vettek részt, belefeledkeztek a táncba, játékba, alkotásba egyaránt, mindezt egy csapatként, egymást segítve. Így – miközben észrevétlenül, megerőltetés nélkül fejlődtek a manapság olyannyira hiányolt képességeik: ügyességük, koncentrációjuk, kitartásuk, állóképességük – átélhették: milyen jó is együtt eltölteni az időt.

A tábor legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a lányok a kalotaszegi minták festése közben spontán elkezdték énekelni a tanult körjáték énekét. Először valaki dúdolgatta magában, majd énekelni kezdték páran, végül mindannyian bekapcsolódtak. A kezük dolgozott, a szívük összekapcsolódott a dalban. Majd sorra előkerültek az ismert népdalok. Maguktól ráéreztek arra, hogy hogyan tartoznak egy nagy egységbe a tanult dolgok, és főképp megélték azt, hogy régen hogyan dolgoztak, alkottak, szórakoztak együtt, egy közösségként az emberek. Hogy mindez ma is, helytől és időtől függetlenül működhet, mert bennünk él.

Úgy érzem, ez a lelke annak, amit átadhatunk nekik.

 

Zákányi Melinda
táborvezető